Jobb munkát, jobb fizetést szeretnél? Kell ehhez az érettségi? „Ingyenes, KÖNNYEDÉN elvégezhető, munka és család mellett” – ezt harsogják a felnőttképzések hirdetései. De vajon mi az igazi ára, ha nem jön be az ígéret? Elmondom neked.
-
Tudtad, hogy a tanulók 20–25%-a kiesik a felnőttképzések első évfolyamaiból? Ezt olvastam valahol, de igaz lehet az információ. Talán ez már nem meglepő, hogy a matek az egyik mumus ezért.
-
És azt tudod, mire hivatkozik az egyik iskola a kimaradás fő okaként?
Munka és család mellett is „simán meg lehet csinálni” – ezt ígérik a plakátok, a reklámok, a hirdetések.
„Jó, hát beiratkozom. Legalább nem kerül pénzbe. Legfeljebb nem jön be.”
Csakhogy a „könnyedség” csak a marketing szövegben létezik. A valóságban minden nap fizetsz – valami sokkal súlyosabbal.
És ez nem a pénz.
Hanem te magad vagy. Olyan érzés, mintha becsaptak volna.
Amikor valaki újra beül az iskolapadba, gyakran egy mély vágy áll mögötte:
-
Hogy végre befejezze, amit már be kellett volna.
-
Hogy ne kelljen többé hazudni a végzettségéről.
-
Hogy ne kelljen mentegetőzni az állásinterjún.
-
Hogy kimondhassa: „Igen, van érettségim.”
-
Legyen egy szuper szakmája utána, amihez kell az érettségi.
De néhány héttel később valami elindul benned a matekkal kapcsolatban:
„Kellett ez nekem? Másodfokú egyenletek? Szinusz, koszinusz? Áááááá…”
A gond az, hogy ez sokszor nem is a matekról szól.
Hanem a lelki kilengésekről. Erről lesz most inkább szó.
A legrosszabb az, amikor nem tudod eldönteni, hogy menni fog-e:
.
Ez egy hatalmas TALÁN ÁLLAPOT.
Sokan már gyerekként megkapták az egyik oldalt:
-
„Neked ez nem fog menni, ülj le, egyes.”
-
„Erre nincs időnk, ugorjunk.”
-
„Hát a matek nem az erősséged, még összeadni se tudsz.”
-
„Nem kéne erőltetni ezt.”
Vagy: „Te humán beállítottságú vagy.”
Ezek a mondatok nem tűnnek el. Ott maradnak.
Mint egy tetoválás az agyban.
Majd amikor már felnőttként újra megpróbálod, jöhetnek az újabb „emlékeztetők” a legérdekesebb helyekről:
A családtól:
-
„Megint ideges vagy.”
-
„Többet panaszkodsz, mint tanulsz.”
-
„Tényleg ezt akarod csinálni?”
-
„Nem megy ez neked, fogadd el.”
A barátoktól:
-
„Most komolyan? Érettségi? Ennyi idősen?”
-
„Van férjed, az ő fizetése elég.”
-
„Most a gyerekkel is ő foglalkozik, te meg tanulsz?”
-
„Amúgy se mehetnél arra az állásra – nincs papírod.”
Ez nemcsak frusztrál. Ez visszabillent a talánba és erősíti.
Mert te eleinte elhitted: Menni fog.
De ne feledd: Nincs stagnáló állapot. Nem fogsz szokáig a „talánban” tartózkodni.
Egyszer megindulsz, vagy FEL vagy LE.
A lelked pedig menteni próbálja magát a kudarctól, pont így:
-
Elkezded lebecsülni az érettségi fontosságát!
-
Már azt sem tudod, miért indultál el.
Így majd nem lesz gáz mások előtt se, magad előtt se, ha végül esetleg feladod.
A neked szegezett furcsa megjegyzések kapcsán érdemes átgondolnod a következőket:
Honnan tudod, ki a barátod?
-
Nem érzed magad furán a közelében.
-
Nem vagy rejtélyesen rosszkedvű egy beszélgetés után.
-
Nem érzed, hogy valami megint „elvett” belőled.
-
Ha boldog pillanatokról mesélsz, azt is bőven kommentálja és hosszú ideig veled örül.
-
Ha bírál, akkor bíztat is.
-
Aki barátod, az segít, nemcsak a segítség álcájában „segít”.
Aki azt kérdezi olyan hetykén odavetve hozzád: „Biztos kell ez neked?”, az valójában ezt mondja: „Szerinted te képes vagy rá? Mert szerintem nem.”
A családod lehet, hogy azért „bánt már” néha meggondolatlan megjegyzésekkel, mert túl sokat panaszkodsz. Nincs egyensúlyban a jó dolgok mesélése a rossz dolgokkal.
Elbillentél.
Már nem látják a régi lelkesedésedet.
Ezért figyeld meg jól:
Kitől kapod az ívet?
Vagy egy idegentől?
Nagyon nem mindegy.
Persze sajnos néha egy családtagról is kiderülhet, hogy a céljainkban sajnos nem a barátunk, ki kell mondani.
A lényeg: Nem kell mindenkinek beszámolnod a nehézségeidről.
Válassz ki egyetlen embert, akinek beszélhetsz és meg szokott hallgatni. Aki tényleg meghallgat. Olyat, aki soha nem mondja, hogy hagyd abba. Sőt: kérdez, támogat, nem visszahúz. Nem megmondja a tutit, hanem meghallgat és utána együtt gondolkodik veled a megoldáson.
Figyeld meg azt is: van, aki csak akkor érdeklődik, ha panaszkodsz. De amikor örömet osztanál meg vele, hirtelen nem reagál semmit. Sőt! Mondasz egy jó hírt, és azt veszed észre 1 perc után témát vált.
Az ilyen ember nem biztos hogy igazi barát.
Támogasd te az embereket, hallgasd meg őket. Legyél inkább érdeklődő Te a másik iránt, és
NE LEGYÉL TE AZ ÉRDEKES.
Ne add ki magad bárkinek.
Ne vetítsd ki a fájdalmadat olyanokra, akik nem tudnak vele mit kezdeni – csak erősítik benned a kétséget minden mondatukkal. Már most érzed kikről beszélek.
Ez a lelki erő visszatöltésének kezdő lépése. Hogy tudod, kik azok.
Nóri is nagyon de nagyon alulértékelte magát.
„Valami nagyon kimaradt, és ezekre a hiányosságokra épült a többi – csak így nem volt mire építeni.”
Meghallgattam. Megfogtam a kezét. Megint kilépett a talánból.
Aztán érkezett tőle ez az üzenet:
„Visszajött most az a varázs, vagy nem is tudom mi, az a szikra, ami eltűnt. Rájöttem, mennyit segít a függvénytáblázat. Már csak a matek miatt megéri hazautazni az érettségi időszakra. Nem hittem volna, hogy nem vagyok hülye. 12-13 éve volt utoljára matekórám. De most én mesélek koszinuszról, diagramokról, függvényekről a páromnak.”
Ez az igazi tanítás.
A legtöbb felnőtt nem is nulláról indul – csak azt hiszi.
Nem a matek állítja meg őket.
Hanem az önbecsülés hiánya. És egy régi mondat, ami romboló.
Az is, hogy másokat – családot, munkát – mindig előtérbe helyeznek.
De ha most olvasod ezt, akkor még ott van benned a szikra.
Persze nem biztos, hogy tudom vállalni.
Ha nincs semennyi szikra benned, ha nem akarod magad pozitív irányba mozdítani, akkor nem fog működni.
De egy dolgot biztosan mondok: Nem a matek állítja meg a legtöbb nőt.
Ha úgy érzed, erről most beszélned kellene valakivel, aki meghallgat, lépj be a csoportomba, majd jelölj ismerősnek.
Írj Messengeren, mondd el, miben akadtál el – és ha van olyan ingyenes anyagom, ami valóban segíthet, elküldöm.
Ha pedig úgy látjuk, hogy érdemes lenne együtt dolgoznunk, akkor arról is beszélhetünk.