A sikeres nő (akivé válni akarsz) három dolgot invesztál a céljába: Önmagát. Az idejét. És a pénzét.
És ezt nemcsak az érettségi után – hanem már most, miközben még úton van felé.
Sokan vágnak bele az esti iskolába azzal a gondolattal: „legalább ingyen van.”
Ez elsőre megnyugtató. Nem kerül pénzbe, nem kell nagy döntést hozni, és ha nem sikerül – legalább nem veszítettünk vele semmit. Mivel nem kell érte fizetni, úgy tűnik, nincs is mit kockáztatni. Ismerős?
Ez az érzés, hogy végre van valami, ami nem kér belőlünk túl sokat – csak annyit, amennyi még épp belefér az életünkbe. Csendben reméljük, hogy talán most, ha szerencsénk van, valahogy mégiscsak sikerül.
De hadd mondjam ki: ez a gondolat szép csendben kicsinál minket.
Mert amikor valamit úgy csinálsz, hogy szinte semmit nem invesztálsz bele – akkor valójában nem is vársz el tőle sokat.
És legfőképp: nem is kötődsz hozzá igazán. Nem vagy benne jelen. Nincs tétje. Nincs mögötte erő.
És amit nem sajnálsz igazán, ha elmarad – azt nagyon könnyű félbehagyni.
Amikor pedig jön a nehézség – mert jönni fog –, az ember szinte észrevétlenül kimondja: „jó, hagyjuk.”
Lehet, hogy nem is tűnik nagy dolognak. Mégis, mocskosul sokat veszít vele.
Azt a lendületet, amivel újra elindult.
A hitet, amit már elkezdett újraépíteni magában.
És a reményt, hogy lehet még valami más is ebből az életből.
A siker nem akkor kezdődik, amikor kezedbe kapod az érettségi bizonyítványt.
A siker nem egy dátum.
Nem egy papír.
A siker nem egy dátum.
Nem egy papír.
A siker: egy döntés.
Az a pillanat, amikor elkezded másként nézni saját magad.
Amikor nem halogatod tovább a fontos dolgokat.
Amikor először kimondod magadnak:
„Megengedem, hogy invesztáljak magamba.”
És itt most nemcsak a pénzről beszélünk.
A sikeres nő három dolgot mozgósít:
önmagát, az idejét és a pénzét.
önmagát, az idejét és a pénzét.
Ez a hármas egység – ez a fordulópont.
Ha ebből csak egy van, megbillen az egész.
Ha kettő – akkor el lehet indulni, de nehézkesen.
De ha mindhárom – akkor kezd el valóban történni valami.
Ha kettő – akkor el lehet indulni, de nehézkesen.
De ha mindhárom – akkor kezd el valóban történni valami.
Vannak, akik időt és önmagukat teszik bele – de pénzt nem. Ez a „megoldom egyedül” kategória. Őszintén: én is csináltam így. Évekig. Honlapépítés, technikai beállítások, tartalomgyártás, több mint 1500 oktatóvideó, érettségi felkészítők, online, offline tanfolyamok. Azt hittem, ez lesz a siker kulcsa. Hiszen mások is ezt csinálják. Én pedig meg tudtam csinálni egyedül az utolsó technikai részletig. Kicsit kelebólán, de csak csináltam éjjel-nappal.
Büszkén. Kitartóan. Iszonyatos energiát tettem bele, és rengeteg időt. A család is háttérbe szorult. Oké, de megcsináltam.
Csakhogy az az igazság, hogy amennyi időt felemésztett, nem történt akkora áttörés, mint amit reméltem belőle. Pedig a segítségemmel hatalmas áttörést érnek el a tanítványaim, ez éltetett mindig. A világ közben haladt, a fejlődés olyan gyors lett, hogy már megint újabb ötleteken kezdtem törni a fejem – de éreztem: ha továbbra is mindent egyedül csinálok, iránymutatás nélkül, nem fogok tovább fejlődni abban, amivel valójában foglalkozni akarok. Rájöttem, valami hiányzik. És bevallom, az elmúlt években sok pénzt elköltöttem az évek óta összekuporgatott pénzemből külső segítségre, saját fejlődésre, céljaimra. Költök már magamra.
Mások beleteszik az időt és némi pénzt – de önmagukat nem. Megvesznek valamit, beiratkoznak valahová, kipróbálnak egy tanfolyamot, mert olcsó volt. És itt jön be az egyik legnagyobb csapda: fillérekről beszélünk. Ilyenkor már nem az számít, hogy hasznos lesz-e – csak az, hogy „mennyi az ára?”.
Egyik barátnőm például két éve januárban naptárt akart venni. Bementünk egy plázába, ahol talált egy egészen jót, még tetszett is neki, és nem került 600 forintba. Azt mondta, inkább nézzünk még körül, hátha találunk olcsóbbat. Két órán át bóklásztunk különböző üzletekben, és végül visszamentünk megvenni azt az elsőt – mert az volt a legolcsóbb. Azt mondta: „nem akarok rá költeni.”
Ez az a típus, aki rendszeresen aprópénzeket szór el – és közben rengeteg idejét is erre fordítja, a keresgélésre. Azt az időt, amit akár arra is használhatna, hogy több pénzt teremtsen. Ha legalább néha önmagát nézné – és nem az árcédulát –, akkor a jobbat választaná. Nem az olcsóbbat. Hanem azt, ami tényleg előrevisz és még ideje is maradna. Meg azt is nézhetné: mire fogja használni?
Hozzáteszem: ebben a „mindenből olcsót veszek, a minőség kárára is” kategóriában is voltam. Amikor tényleg nem volt erőforrásom – magyarul: alig volt pénz a bankszámlámon –, én is az olcsót kerestem. Egyszerűen fizikailag nem volt pénzem. De itt most nem erről beszélek. Hanem arról, amikor csak önmagán spórol valaki. Szándékosan.
És van az, amikor valaki önmagát és a pénzét teszi bele, de kevés az ideje. És mégis: innen indul el a legerősebb folyamat. Mert ha már magát és a pénzét rátette, elkezdi megteremteni az időt is. Átszervezi a napjait. Megoldásokat keres. Mert már nem engedheti meg magának, hogy elveszítse, amit belefektetett.
Mert amire pénzt költünk, arra vigyázunk.
Ahogyan egy drága telefonra. Tokot veszünk, óvjuk, védjük.
Nem dobáljuk, nem felejtjük el.
Mert érték.
Mert mi tettük azzá.
És ez az, amit sokan nem látnak: az invesztálás nem pénzkidobás.
Hanem a felelősségvállalás egy formája.
Hanem a felelősségvállalás egy formája.
És tudom, a pénz a legérzékenyebb téma. Főleg nőknek.
Gyakran úgy gondolunk rá, mint valamire, amit félre kell tenni.
Amit spórolni kell, beosztani, amit „nem szabad magunkra költeni.”
Emellett ott van az is, hogy sok nő csak a családjára költ. Csak a gyerekére. Sőt, inkább a férjének vesz valami értékeset, magára nem – mert „nem ő a főkereső.” A pénzhez való viszony és a spórolás érzése sokszor ebből is fakad. Azt hisszük: „ha én kevesebbet keresek, akkor kevesebb is jár nekem.” Vagy még rosszabb: „nekem semmi nem jár, a gyerek az első.”
Amit spórolni kell, beosztani, amit „nem szabad magunkra költeni.”
Emellett ott van az is, hogy sok nő csak a családjára költ. Csak a gyerekére. Sőt, inkább a férjének vesz valami értékeset, magára nem – mert „nem ő a főkereső.” A pénzhez való viszony és a spórolás érzése sokszor ebből is fakad. Azt hisszük: „ha én kevesebbet keresek, akkor kevesebb is jár nekem.” Vagy még rosszabb: „nekem semmi nem jár, a gyerek az első.”
Itt van az a pont, ahol sok nő kiesik a saját életéből.
Lehetne pénze. Lehetne ideje is.
De önmagát kivonja az egyenletből.
És az egyensúly felborul.
Pedig a pénz csak egy csereeszköz.
Nem jó, nem rossz.
Egy erőforrás.
Ami akkor működik, ha megmozdítjuk.
És itt jön a valódi kérdés:
Te mire használod a pénzed?
Te mire használod a pénzed?
Költheted élvezeti cikkre – például egy iPhone-ra.
Semmi baj ezzel. Jó, ha van, örömöt ad.
De ha nem termel vissza semmit – akkor az csak jólét. Nem előrelépés.
Semmi baj ezzel. Jó, ha van, örömöt ad.
De ha nem termel vissza semmit – akkor az csak jólét. Nem előrelépés.
Vagy költheted magadra.
Arra, hogy jobb legyen az önéletrajzod.
Hogy tudd, mit mondj egy állásinterjún.
Hogy bátran ki tudd mondani, mennyi pénzt szeretnél keresni.
Hogy ne legyen kínos képviselned az értékedet – hanem természetes.
Hogy tudd, mit mondj egy állásinterjún.
Hogy bátran ki tudd mondani, mennyi pénzt szeretnél keresni.
Hogy ne legyen kínos képviselned az értékedet – hanem természetes.
És ezt nem egy papír adja meg.
Te magad vagy az, aki ezt eléri.
A hozzáállásod. A kommunikációd. A jelenléted.
Te magad vagy az, aki ezt eléri.
A hozzáállásod. A kommunikációd. A jelenléted.
Képzeld el, hogy ott ülsz egy állásinterjún a jövőben.
Nem szorongva. Nem tétovázva.
Hanem úgy, hogy pontosan tudod, mibe invesztáltál.
És amikor megkérdezik: „mennyi a fizetési igénye?” –
nem remeg a hangod, nem lesütöd a szemed.
Hanem határozottan kimondod az összeget.
Mert tudod, mit érsz.
Mert tudod, mit tettél bele.
nem remeg a hangod, nem lesütöd a szemed.
Hanem határozottan kimondod az összeget.
Mert tudod, mit érsz.
Mert tudod, mit tettél bele.
És a másik oldalon ülők pontosan ezt érzik:
„Ebben a nőben van munka. Van jelenlét. Van érték. Ezt a nőt érdemes megfizetni.”
„Ebben a nőben van munka. Van jelenlét. Van érték. Ezt a nőt érdemes megfizetni.”
Ez az, amikor már nem a papír számít.
Ez az, amikor te vagy a garancia.
Mert látszik rajtad, hogy nem csak végigcsináltál valamit – hanem beleálltál.
És ha most azt kérdezed: jó, de hogyan induljak el?
Akkor kezdd ezzel:
Mi az, amit igazán szeretnél?
Mi az, amivé válni akarsz?
Mi az, amit most csinálsz – és elégedett vagy vele?
Tényleg ennyi a fizetésed, amit keresni szeretnél?
Tényleg ez az a munka, amit a gyerekednek is példaként mutatnál?
Tényleg ennyi a fizetésed, amit keresni szeretnél?
Tényleg ez az a munka, amit a gyerekednek is példaként mutatnál?
Írd le a célodat. Egyszerűen, őszintén. Legyél benne. Ott vagy. Érezd magad a szituációban.
Aztán tedd fel a kérdést:
Mit kell ehhez tudnom? Milyen képesség, milyen tudás hiányzik hozzá most? Miben nem vagyok még elég jó?Nézegess álláshirdetéseket. Nézd meg az elvárásokat.
És kérdezd meg magadtól:
„Ha most kellene jelentkeznem, miben nem lennék még elég jó?”
Na, pont ott kell fejlődni.
És ne időrabló dolgokat válassz – hanem időrövidítő megoldásokat.
Keresd meg azokat az utakat, amik a célodhoz közelebb visznek – nem csak elfoglalnak.
De közben légy éber is: vannak irreális ígéretek.
Ne hidd el, ha valaki azt mondja, két nap alatt csodát tesz – például matekból. Felnőttként már érzed: az ilyen gyors megoldások csak a hirdetésben működnek.
Nézd meg, amit választasz:
Eredményt ígér? Neked szól? Képes vagy beleállni?Ha igen – akkor ne várj.
Indulj el.
És használd mindhárom erőforrásodat:
önmagadat, az idődet és a pénzedet – mert ezek együtt hozzák el a valódi sikert.
És igen: már most megérdemled.