Neked is megvannak a „Zordonjaid” – és nem, nem az alapokkal van a baj! Ha van gyereked, pontosan tudni fogod, miről beszélek.

Itt most végre megérted, micsoda közhely, hogy az „alapokkal van a bajod”, és mit okoz ez a hiedelem.

Egy barátom kisfiának az volt a házi feladata, hogy tanulja meg az „Alföld” című verset. De hetekig nem haladt vele, már az első versszaknál megakadt.
Aztán egyszer csak kibukott belőle: az a baj, hogy benne van Zordon.

Ő ugyanis a „zordon táj” kifejezést összekötötte a Disney mese gonosz oroszlánjával.


Onnantól nem volt mit megérteni. Minden félrement.
Igen, aranyos. Talán még meg is mosolyogtat.


De felnőttként, ha valami hasonló „hülyeséget” mondasz matekból – nem mosolyognak rajtad.

Vagy ha mosolyognak, azt ironikus mosolygásnak érezheted. Sőt vannak akik egyenesen kiröhögnek.


A társadalom kegyetlen. És mióta a Facebookon bármilyen néven lehet fröcsögni, a kioktatás sport lett. A trollok ugranak a hibákra, a tudatlanságra – és az irigység is ott van a háttérben (sőt!).

A matek amúgy is érzékeny pont. És ha felnőttként vágsz bele újra, már az első szó is elég ahhoz, hogy azt érezd: inkább nem is kérdezel.

Pedig kérdezned kéne.
Ha van gyereked, biztos mondott már valami olyat, amin elmosolyodtál.

De nem mondtad neki, hogy „hülye vagy fiam.”
Elmagyaráztad neki. Mert ő még tanul.
És most figyelj: neked is ezt kellene kapnod.

Mert ha felnőttként tanulsz matekot, és valamit rosszul mondasz, az nem a te gyengeséged
.

Ha a tanárod, oktatód, vagy egy másik tanulótárs ilyenkor beszól, kinevet, lekezel – az nem segítség.

Az rombolás.

És ezután már nem csak tőle nem kérsz segítséget. Senkitől sem fogsz.
Inkább lapozol. Csendben. Magadban.
Mert tanulni kell. Mert nincs idő. Mert úgyis ciki kérdezni.

És itt jön a kérdés, amit eddig talán még senki nem tett fel neked:
„De akkor hogyan induljak el? Mi legyen az első lépés, ha nem is tudom, pontosan mit nem értek?”

Ne aggódj. Nem kell újra kijárnod a nyolc év általános iskolát. Nem kell nulláról kezdened.
A legtöbb felnőtt nő úgy érzi, hogy valami nincs rendben, de nem tudja megnevezni, mi. Ezért rossz helyen kezdi el a gyakorlást – túl nehéz anyagnál, vagy egyből érettségi példák egymás utáni gyakorlásával. És persze, hogy elakad.

A helyes indulás?

Vegyél elő egy érettségi példát. Egyet, amit nem tudtál megoldani.
És most ne próbáld kiszenvedni a megoldását. Csak nézd meg, mik azok a szavak benne, amiket nem értesz.

Például:
📍 hozzárendelési szabály
📍 parabola
📍 zérushely
📍 függvény minimum helye és értéke

Ha bármelyiknél bizonytalan vagy, ott lesz az egyik kiindulópontod.
Nem kell mindent újratanulnod. Csak azt kell pontosan megtalálni, hol csúszott el a fogalmi megértés, mi volt a kezdet.

Ez az, amit én Tudásfa-Útmutatónak hívok.
Ez a saját térképed.
Ami megmutatja, hol akadtál el – és hogyan juthatsz vissza pontosan oda, ahol az értetlenség kezdődött. Ahol még nem kaptál választ, csak elvárást.
Ezért nem példákkal kezdünk.

Hanem a Tudásfa törzsével.
A Tudásfa helyes használata a sikeres érettségi záloga.

A törzse az, amiről most itt beszélek.

Amikor megtanulod, hogyan kell a matekot tanulni.

Mi számít alapnak – és mik azok konkrétan.
Nem találgatunk. Nem általánoskodunk.

Pontosan megnézzük, mit tudsz – és mit csak gondolsz, hogy tudsz.

Ez nem matekóra.
Ez egy rendszer.
Ahol az első lépés az, hogy helyreteszed, mit értesz a szavakon.

Mert ha a törzs rohad, nem nőnek ágak.
És ha nincs stabil ág, nincs érettségi. Nincs siker. Csak újabb csalódás.

Több tucat felnőtt nő mondta már el nekem, hogy ő buta a matekhoz. Hogy sose ment neki. Hogy már általánosban lemondtak róla. És ha lehetne, nem kapcsolná be a kameráját. Inkább csak figyelne csendben. Nem kérdezne. Nem szólna hozzá. Csak valahogy túl lenne rajta.


És én mindig azt mondom: rendben. Kezdhetjük így is.
Nem kell azonnal felszólalni, nem kell azonnal megmutatni, mit nem tudsz.
Elég, ha jelen vagy. Mert innen lehet elindulni.

A legtöbb nőre ráragad ez a címke. Nem is feltétlenül direkt módon kapta. Sokszor csak beszivárgott a szavakból, a pillantásokból, a jegyekből, abból, hogy a tanár nem szólt vissza, csak lapozott tovább. És most, hogy évekkel később újra próbálkozol, nem múltként jön fel – hanem itt van. A jelenedben. A zsigereidben.
Ez az érzés az, ami újra és újra visszaránt: „Úgyis kiderül, hogy nem vagyok elég.”

Pedig lehet ezt máshogy is csinálni.
Csak előbb ki kell mondani végre: mi a baj.

Pont úgy, mint az orvosnál.
Nem mész be a rendelőbe úgy, hogy „Valami nem oké, adjon valamit.”
Elmondod a tüneteket. A doki kérdez. Megfigyel. Megvizsgál.
És ha nem vagy bolond, nem a netről próbálsz kikeverni valami házi koktélt, hanem pontosan akarod tudni, mi a gond.
Hogy célzottan kezeljen.
A matekkal ugyanez van.
Nem próbálgatni kell – hanem diagnosztizálni.
És végre megérteni, mitől félsz.

Mikor jön az első Matekfordulat?

Nem akkor, amikor végre írsz egy kettest.
Hanem amikor ránézel egy példára, amitől korábban már a gyomrod is összeugrott – és most csak annyit mondasz:
„Ez most nem is olyan vészes.”
Nem lesz tűzijáték. Nem fog zene szólni.
Csak csend lesz.
És abban a csendben először azt érzed:
ez megy.

Értem. Sőt… élvezem
.

És innen szélsebesen elindulunk.
Hirtelen ráérsz matekozni. Lesz hozzá kedved is.
Megjön a kihívás érzés: „Vajon meg tudom oldani?”
És meg fogod. És újra. És újra.
A most nullának érzett szint – ha élhető tempóban, normális felnőtt ritmusban haladsz –
akár 5 hónap alatt egy stabil hármas szintig elvihető.

Ennyi időre tényleg szükség lehet, ha nem akarsz szétszakadni.
Ha a matekot nem akarod az utolsó pillanatra hagyni.
Mert akkor ott lesz a többi tantárgy is.
És ha minden egyszerre zúdul rád, dőlhet az egész.
Ezért jobb most, akár évekkel az érettségi előtt, hogy elnyújthasd kényelmesen az időt addig. Rehabilitáció az új tanulási rendszereddel, aztán ráérsz lassanként „érettségiéretté” válni!


Mert ha most belevágsz, és elkezded újraértelmezni, amit eddig csak szenvedve próbáltál gyakorolni,

✅
 vége a szenvedésnek,
✅ vége az értelmetlen óráknak,
✅ és az otthoni tanulás sem lesz többé időpocsékolás.

A matek – az nem az, amit a végén gyorsan be lehet magolni. A töri évszámok ilyenek! Azt aztán magolni kell. 1222 az ment mindig!
A matek nem ilyen.
A matekban gondolkodást kell váltani. És azt időben kell elkezdeni.

Nóra
, amikor hozzám jött, az első kérdése ez volt:
„Ugye nem kell bekapcsolni a kamerát?”
Nem akarta, hogy lássák, ha nem tud valamit.
Ma? Magyarázza a párjának a függvényeket. – mosolyogva mesélte ezt nekem.
Nem biztos, hogy ő lelkesen hallgatja – de az már nem számít.
Nóra nem retteg többé. Ez számít. Ma már túl van a sikeres érettségin – az eredményét még várjuk.
Mariann 50 éves nagymama volt, amikor azt mondta:
„Én csak összeadni meg kivonni tudok.”
Ma pénzügyi főiskolára jár. És a matek a kedvenc tantárgya.
Ez ám a cél!

Ez nem marketing.

Ez történik, ha nem a példákhoz próbálsz igazodni,
hanem végre képbe kerülsz az egész tárggyal.

Kezdd el beépíteni a saját rendszered!

Munka és család mellett SIKERES ÉRETTSÉGI: MATEKFORDULAT NŐKNEK

Csatlakozz az ingyenes csoportomhoz!